Nyíregyháza

2017. augusztus 25. - szeptember 2.

Városalapító atyák szobra színpadbeosztás

 
augusztus 27.
szombat
augusztus 28.
vasárnap
augusztus 29.
hétfő
augusztus 30.
kedd
augusztus 31.
szerda
szeptember 1.
csütörtök
szeptember 2.
péntek
szeptember 3.
szombat
1530
1605
1640
1700
Műsor
1715
1750
1825

Artézis együttes

artezisMuzsikánkban igyekszünk ötvözni a jazzt a magyar és a keleti népzenék dallam- és harmóniavilágával, valamint a kortárs zene elemeivel. Néhány népdalfeldolgozás mellett saját kompozíciókat játszunk, olykor magyar költők verseit megzenésítve. Az énekes számainkban Kallós Angelika népdalénekes működik közre. Törekvésünk szerint zenénk világzene ̶ a Kodály Zoltán-i értelemben.

BRILLANTE kórus

brillanteA Brillante Kamarakórus 2013 júniusa óta működik. Művészeti vezetőnk Dobronyi Erzsébet. Tagjaink között vannak a zenével hivatásszerűen és hobbiszinten foglalkozók is, de a lelkesedésünk egyforma: örülünk a közös munkának és a fellépéseknek. A VIDOR fesztiválra huszadik századi szórakoztató zeneműveket választottunk és a műveket többszólamú formában hangszerkíséret nélkül (acapella) szólaltatjuk meg.

Citrom Band

citrombandA demecseri Pál Gyula Művészeti Iskola vezetője, Kissné Kertész Katalin által 2007-ben alapított városi fúvószenekar megalakulása óta határozott arculattal bíró zenei műhely, melynek tagjai művészeti iskolás diákok, és zeneszerető felnőttek. 2009 februárjában a tagok nevet adtak a zenekarnak: „Citrom Band“. Céljuk a fúvószene mind szélesebb körben való terjesztése, a klasszikus zeneművek mellett kortárs kompozíciók műsorra tűzése, új kompozíciók életre hívásának elősegítése. Azért dolgoznak, hogy olyan értékeket hozzanak létre, amik magukban hordozzák városuk kultúráját, jellegét, nemzetközi téren kifejezi magyarságukat, képviseli a magyar hagyományokat.

Dobó Lajos és zenekara

dobolajosifj. Dobó Lajos és cigányzenekara Nagykállóban alakult 2012-nyarán. Tagjai még fiatal korban autodidakta módon sajátították el a zenélés fortélyait és mára a szórakoztatás, a hangulatkeltés lett a zenekar fő jellemzője. Tagjai: ifj.Dobó Lajos prímás, Bogdán Zoltán brácsás, Hamza Róbert bőgős, Csurgó Dezső cimbalmos.

Dóra és a Felfedezők

dorafelfedezo1A fiatal zenekar lassan egy éve alakult és azóta is töretlen a lendület. A Dóra és a Felfedezők csapatának egy részét testvérek alkotják: legifjabb tag a 10 éves Major Gergő, aki zongorán játszik, emellett basszusgitározni is tanul, a gitáros és zeneszerző Major Gábor, a legidősebb pedig nővérük, Dóra, a formáció vezetője és énekese. A banda további két „felfedezője” a billentyűsként és médiaszakemberként helyt álló Tóth Martin, és a dobos –gitáros Farkas Bács Levente, így öten tökéletesen kiegészítik egymást. Mindannyian már kicsi koruk óta zenélnek, a Vikár Sándor Zeneiskola tanulói. Saját számokat és feldolgozásokat játszanak, kedvelik az akusztikus hangzást. Már a 2015-ben megrendezett Vidor Fesztiválon is bemutatkoztak.

Greasy Hats duó

greasyA Greasy Hats duó műsora az 1920-as, 1930-as években íródott amerikai country és regtime-blues dalokból áll, melyeket saját hangzásuk, ízlésük szerint formálják, adják elő. Így hallható többek között Sonny Terry és Brownie Mc Ghee, Blind Boy Fuller, vagy Jerry Ricks szerzeménye is. Igazi kocsmazene, de hangulata miatt fesztiválokon, városi rendezvényeken is kedveli a közönség.

HangSzoBrass

hangszoroA hat éve alakult HangSzoBrass rézfúvós kvintettel célul tűztük ki, hogy megismertessük és megszerettessük az emberekkel a rézfúvós zenét.Repertoárunkon a reneszánsz,barokk és klasszikus zenén túl mai slágerek és filmzenék is szerepelnek.Az együttes tagjai a hétköznapokban mind zenetanárok, emellett pedig többféle zenei formációban zenélnek

Jazz Med Band

jazzmedbandA zenekar kb.1990-től létezik,a tagok egészségügyi dolgozók,akik nem átallották hangszereken is kifejezni világhoz való hozzáállásukat.Ez a jelenlegi formáció a hatodik (6.0) verzió,2014-től létezik.Műsoruk részben instrumentális saját szerzeményekből áll,részben pedig ismert számok átdolgozásából,amiket egy énekesnővel kiegészülve adnak elő.
Cél: " a végtelenbe, és tovább ! .." ( Toy Story)
Tagok :
Ducza Katalin - ének
dr. Bujdosó Mihály - billentyűs hangszerek
dr. Jónás Csaba - dobok
dr. Mátyás Andrea - basszusgitár
Székely Szabolcs István – gitár

Kaland-old-Rock

kalandoldrockAz 1970-es években aktívan koncertező Kalaondorok rock együttes hosszú hallgatás után újra a közönség elé lépett Kaland-old-Rock névvel 2012-ben. A zenekar főleg instrumentális gitárzenét szolgáltat elsősorban az 1960-70-es évek nagy együtteseitől /Shadow's, Spotnick's, Ventures, Santana/
Tóth Illés szóló- és ritmusgitár
Balogh Attila bassusgitár
Kerényi Zoltán szóló- és ritmusgitár
Kéry Péter dobok

Kosik-Csernák duó

kosikcsernakKosik Anita és Csernák Tibi újra a forró betonon! Nyíregyháza legremekebb zongoristája és a Móricz Zsigmond Színház acéltorkú színésznője utcamuzsikára invitálja a belvárosban sétálókat.
Fagyi és jazz, mi kell még? :) Mindenkit szeretettel látunk.

Kovács Geri és barátai

kovacsgergoEzt a formációt néhány hónappal ezelőtt hoztuk létre. Célunk: önmagunk megosztása, önkifejezésünk határainak tágítása, intuitív, ösztönös hangok belecsempészése a magyar zenei palettába. Kizárólag saját szerzeményeket adunk elő. Ritmusaink az ember lábát hívják táncra, dalszövegeink a vért forralja fel vagy a szívet nyitja a tágabb világokra. Mondanivalónk középpontjában az ember lelkivilága, társadalmi problémák és tettre buzdító kürt - illetve trombita- hangok, sámán kiáltások, dob dobbanások állnak. Szeretnénk a bennünk élő mindenséget a zene 12 hangjába sűríteni, illetve a kimondhatatlan érzéseket egy-egy hanggal elmondani.
Kovács Gergő (gitár, ének)
Bereczki István (trombita, szintetizátor, ének)
Dino István (percussion)

MeLounge duó

meloungeA MeLounge gitár-ének formáció. Az együttes így egyszerű és kellemes hangzásvilágot kölcsönöz az általuk feldolgozott daloknak. Repertoárjuk széles skálán mozog, a bossa novától az alternatív rockig, a soultól a trip-hopig minden zenei stílusból szívesen válogatnak.

Nagy János harmónika

nagyjanos"Gyerekkoromban tanultam előbb harmonikázni, majd Sára Jenőtől zongorázni (klasszikust), később Kazár Páltól tánczenét. Utána Budapesten Veszely Ernőtől ismételten harmonikázni tanultam. Jelenleg Keszthelyen harmonikázok. Mindkét hangszerből előadóművészi működési engedéllyel rendelkezem. Szeretem a harmonikát."

Nagy Ricsi zongora

nagyricsiNagy Richard Nyíregyháza szülötte, aki a Kodályban kezdte majd a Zrínyiben folytatta, és mellette a Vikár Sándor Zenesikola zongora tanszakán is tanult.
2014ben a magyarországi X faktor 4. helyezettje, aki már túl van számos nagyonszíbású koncerten és fellépésen. Azóta járja az országot, koncertezik, de a Nyíragyházi kedvenc közönségéről soha nem fog elfelejtkezni!

Nagy Sándor és zenekara

nagysandorNagy Sándor prímás és vonós zenekara Nyíregyházán húzzák a talpalávalót.Több zenekarban játszottak és játszanak ma is belföldön, külföldön egyaránt. Tagjai: Nagy Sándor prímás, Lakatos Bertalan brácsás, Vannai László bőgős, Csurgó Dezső cimbalmos, akik magyar nótákkal, alkalomhoz illő dalokkal szórakoztatják a műfaj kedvelőit. Meghívásoknak eleget téve különböző kulturális rendezvényeken is részt vesznek, budapesti zenéléseik után főleg Nyíregyházán és környékén tevékenykednek. A hagyományok megőrzése mellett a zene szeretetének átadásán fáradoznak, kedvet adva a fiatalabb generációknak is.

No Dress Code Acoustic

nodresscodeA No Dress Code Acoustic 2016-ban alakult. Az együttes tagjai a nyíregyházi zenei élet ismert figurái, korábban több zenekarban zenéltek már együtt. A 2015-ös VIDOR Fesztiválon nagy sikert aratott az utcazenészként előadott műsoruk, melyet akkor még Tram-buli’n néven játszottak el. A zenekar célja az akusztikus zene népszerűsítése. Olyan ismert és kevésbé ismert dalokat játszanak, melyeket maguk is szívesen hallgatnak, de repertoárjukból nem maradhatnak ki saját dalaik sem. A közös zenélés minden pillanatát élvezik, ezt az érzést igyekeznek a közönséggel is megosztani.

Pila Acoustic Group

pilaacousticTünde, Pila, Bubu első közös koncertjét alig fél éve adta Nyíregyházán, azonnali rajongótábort gyűjtve. A zenét mint örömforrást egyszerűen megosztó akusztikus formáció több évtizednyi zenei múltat szerényen és könnyedén állít a közönség elé, beavatva a hallgatóságot a 20-30-as évek optimista hangulatába, és jövőbe vetett tiszta bizalmába.

Szabolcsi Koncert Fúvószenekar

szabolcsfuvosA Szabolcsi Koncert Fúvószenekar amatőr és képzett zenészekből, és táncos lányokból álló együttes. A zenekar 75 évvel ezelőtt alakult meg, és 40 éve Magyarországon először majorette csoporttal egészült ki. Az együttes az utóbbi években az egyik meghatározó közösségévé nőtte ki magát, Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A zenekar létszáma 65 fő. Az együttes vezetője Suszter Csaba, karmestere, művészeti vezetője Bakó Levente. A koncertjeinken magyar és külföldi zeneszerzők ismert és kevésbé ismert műveit mutatják be. Egyaránt játszanak fúvószenekari műveket, indulókat, opera, operett és musical részleteket is. Művészeti munkájukkal emelik a város és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális életét, programokat honosítanak meg a városban, melyeket évről évre magas színvonalon rendeznek meg. Újévi koncert mellett több alkalommal rendeztek már a Tavaszi Művészeti Hetek és a "Nyírségi Ősz" rendezvénysorozat keretében Nemzetközi Fúvószenekari és Majorette Találkozót is.

Tram-Buli'n zenekar

trambulinA zenekar 2014 őszén vette fel a Tram-Buli'n nevet miután csatlakozott a csapathoz Koczka Adrienn énekesnő. Az együttes eredetileg Rebarbara kultúr-és tánczenekar néven vált ismertté. Sokszor megfordultak a Barbizon Hotelben és más klubokban is. A Rebarbara 2011-ben alakult, és három évig működött. 2014 őszén billentyűs énekesnőjük kilépett a zenekarból, és másik énekesnőt kerestek. Majd 2015 elején megérkezett a zenekarba új billentyűsük is Szabó István személyében. Végül így lett teljes a csapat. Céljuk nem más, mint az igényes szórakoztatás, a repertoár hazai és külföldi előadók dalaiból áll. Bátran nyúlnak különböző zenei műfajokhoz is, de saját szerzeményeket is játszanak, koncertjeiken melynek a szövegét énekesnőjük Adrienn írja, a zenét pedig a zenekarral közösen írják. Így teljes az alkotói közösség.

TÜNETH együttes

tunethA négy hónapja alakult TÜNETH együttes főleg irodalmi művek, versek megzenésítését vállalta fel, népi jellegű zenei motívumok és hangzásvilág segítségével. Közismert Írók-költőktől mint, Bodnár István, Mester Attila, Nemes Nagy Ágnes, Nagy István Attila, Weöres Sándor, József Attila, Juhász Gyula, Ady Endre, Nagy László, Endrődi Sándor, Gazdag Erzsi, Tompa Mihály.
Balogh Attila gitár, ének
Bálint Pál gitár, mandolin, ének
Martinovszky István fúvós és népihangszerek, ének
Radó Tibor gitár, darbuka, ének

Ukulele trió

ukuleleAz Ukulele trió sokféle stílusú zenét játszik ,fel és átdolgozásokat,mindazonáltal megpróbálva megőrizni egy magas szakmai nívót.A zenekar nevét az egyik hangszer ,az ukulele ihlette.A Hawaii-ról származó hangszer hangja nagyon kellemes,fülbemászó,alakja gitárhoz hasonlít.Erre a hangzásra építik a trió tagjai zenéjüket,áthangszerelve megannyi ismert zenét és slágert.Mindannyian évtizedek óta foglalkoznak zenével,az ez idő alatt felgyűlt tapasztalatokat felhasználva játszák műsorukat ,amely az 50-es évektől napjainkig öleli fel a világ különböző tájairól származó dalokat.
Füzesséry Tibor ukulele, gitár
Turcsán András cajon, ütőshangszerek
Székely Szabolcs István gitár

Zenith

zenithA 70'-es évek meghatározó zenekara most akusztikus felállásban játssza régi saját számait és koruk zenéit!
Zboray Károly (Bütyök) - gitár, ének
Roskó Béla - basszus gitár, vokál
Vörös Lajos - Harmonika, vokál
Dömötör Sándor - ritmus (cajon) , vokál

 

 A VIDOR Fesztivál főtámogatói:

bigeholdinglogojo varos logo mzsz logo

 

 A VIDOR Fesztivál támogatói:

Nemzeti Kultúrális Alap  Emberi Erőforrások Minisztériuma  Nyíregyháza  
OTP Korzó Continental sio Móricz Kert Csősz-Platán  carlsberg
port.hu  fidelio  Városkép  nyiregyhaza.hu  Nyíregyházi  6 nytv logo  Kölcsey  8 kelet logo  Radio1 avatar 91.1  10 negyzet sunshine  Mustár  index Kultur  nyirpress  NyírPort.hu  

 

otp banner fekvo 1