A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ SZERVEZÉSÉBEN:

NYÍREGYHÁZA, 2017. augusztus 25. - szeptember 2.



koncert
Kossuth tér
Ingyenes!

eső esetén Continental Aréna
ZUBOLY 
Augusztus 27. - vasárnap 1900

zuboly altern1

A 12 éves Zuboly zenekar az egyik legszínesebb vegyes társaság a mai magyar könnyűzenei palettán. Európa majdnem minden országában felléptek már, és az itthoni nagy fesztiválok teltházas nézőterei is bizonyították, hogy nem volt hiábavaló az együttműködés. Hol a magyar diplomácia kulturális követeiként, hol vidám partizenekarként. Koncertjeiket minden évben ismétli a TV valamelyik csatornája, szerepeltek a Művészetek Palotájában is. Stílusuk lényege olyan harmonikus átmenetet találni a népdalok és a mai dalok közt (de ide tartozik a slágervilág is, beleértve az operát, a magyarnótát, a jazzt és a cigánydalokat is), amely az újdonság szintjére emel minden jót, eltüntetve elő- és utóítéleteket – és közben szórakoztat is. A Zuboly zenéje mégsem csak viccparádé. Inkább egy artistaszámhoz hasonlít, amit a maguk módján adnak elő, de lehet rajta nevetni is. Dolgoznak, farigcsálnak, mint a pásztorok, ha idejük engedi. Új lemezükön közreműködik a Zuboli Masír Band is, amely a fúvószenekari hagyományokba igyekszik beoltani a „zubolyos” gondolkodást, vagyis keveredik a Big Band, a Balkán és a mesebeli tűzoltózenekar hangzása a Kalocsai Mars-sal, a sváb polkával és a schlagerekkel...

e-max.it: your social media marketing partner

 

 A VIDOR Fesztivál főtámogatói:

bigeholdinglogojo nyiregyhaza tobbetad mzsz logo

 

 A VIDOR Fesztivál támogatói:

Nemzeti Kultúrális Alap  Emberi Erőforrások Minisztériuma
OTP Korzó Continental sio
  Csősz-Platán master good marso emblema 2 CSL Plasma logo red no tagline sm
port.hu  fidelio  Városkép  nyiregyhaza.hu  Nyíregyházi  6 nytv logo  Kölcsey  8 kelet logo  Radio1 avatar 91.1  10 negyzet sunshine  retro radio logo2 Mustár  index Kultur  happy photography nyirport 

 

otp banner fekvo 1 
facebook_page_plugin