A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ SZERVEZÉSÉBEN:

NYÍREGYHÁZA, 2017. augusztus 25. - szeptember 2.



koncert
Kossuth tér
Ingyenes!
eső esetén Continental Aréna
HIPERKARMA 
Szeptember 1. - péntek 1900

hiperkarma 1

A hiperkarma kultusz, végzetesség, ösztön és semmi mással nem hasonlítható össze. Sokak szerint a 21. század elejének egyik legfontosabb magyar kultuszzenekara. Első koncertjük 2000. augusztus 5-én volt a Szigeten, és még ebben az évben megjelent az azóta ikonikussá vált, gyakran „generációs lemez” jelzővel illetett cím nélküli első nagylemezük. Az azóta eltelt időben ezt még három másik követte (Amondó, 2003; Konyharegény, 2014; Délibáb, 2017). A második és harmadik lemez közt eltelt időben a zenekar és frontembere, Bérczesi Róbert sorra élte meg a különböző mélységeket, amikből 2014-ben egyfajta bölcs visszatekintés képességével tért vissza, azóta pedig megállíthatatlanul mozgásban vannak. A délibáb címadó dala 2017-ben a Fonogram Magyar Zenei Díj „az év alternatív lemeze, vagy felvétele” és a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” kategóriájában is a jelöltek közé került.

 

e-max.it: your social media marketing partner

 

 A VIDOR Fesztivál főtámogatói:

bigeholdinglogojo nyiregyhaza tobbetad mzsz logo

 

 A VIDOR Fesztivál támogatói:

Nemzeti Kultúrális Alap  Emberi Erőforrások Minisztériuma
OTP Korzó Continental sio
  Csősz-Platán master good marso emblema 2 CSL Plasma logo red no tagline sm
port.hu  fidelio  Városkép  nyiregyhaza.hu  Nyíregyházi  6 nytv logo  Kölcsey  8 kelet logo  Radio1 avatar 91.1  10 negyzet sunshine  retro radio logo2 Mustár  index Kultur  happy photography nyirport 

 

otp banner fekvo 1 
facebook_page_plugin