Nyíregyháza

2017. augusztus 25. - szeptember 2.



vidorlogo 2 sm
MUZSIKA ZENEISKOLA 
Országzászló tér : Augusztus 31. - csütörtök 1720
Ingyenes!
Az intézményt Kiss László alapította 1998-ban nyíregyházi székhellyel. Az alapító szándékán túl a zeneiskolának működési teret adó általános iskolák vezetői és fenntartói tették lehetővé, hogy az iskola létrejöjjön, mert úgy gondolták, hogy tanulóiknak szüksége van a zenei nevelésre. A zeneiskola fő célja, hogy sikeresen hozzájáruljon a gyermekek értelmi, érzelmi, lelki neveléséhez. Az intézménynek öt felső- szabolcsi község általános iskoláiban is vannak telephelyei, ahol az esélyegyenlőség jegyében szintén zenetanulási lehetőséget biztosítanak az ott élő gyerekeknek. Tanáraik egy egymást segítő és munkájukon keresztül egymást tisztelő emberi közösséget alkotnak. Az előző években elért sikereiket ennek a szemléletnek köszönhetik. A zeneiskolának további célja, hogy növendékei szívesen szerepeljenek saját, és tágabb közösségeikben, alakítsanak együtteseket, és váljon életük részévé a zenélés. Jó alkalom erre a VIDOR Fesztivál, ahol a nyíregyházi telephelyeken hangszert tanuló növendékek adnak számot tudásukról szóló- és kamarazene formációkban tanáraikkal közösen is zenélve.

 

 A VIDOR Fesztivál főtámogatói:

bigeholdinglogojo nyiregyhaza tobbetad mzsz logo

 

 A VIDOR Fesztivál támogatói:

Nemzeti Kultúrális Alap  Emberi Erőforrások Minisztériuma
OTP Korzó Continental sio
  Csősz-Platán master good marso emblema 2 CSL Plasma logo red no tagline sm
port.hu  fidelio  Városkép  nyiregyhaza.hu  Nyíregyházi  6 nytv logo  Kölcsey  8 kelet logo  Radio1 avatar 91.1  10 negyzet sunshine  retro radio logo2 Mustár  index Kultur  happy photography nyirport 

 

otp banner fekvo 1 
facebook_page_plugin