Nyíregyháza

2017. augusztus 25. - szeptember 2.



vidorlogo 2 sm
SZÍVTIPROLL
Dózsa György utca sétáló szakasza: Augusztus 31. - csütörtök 1630
Ingyenes!

szivtiproll

Szívtiproll együttes 1991 óta működő zenekara Nyíregyházának.

A zenekar hatfős felállásban működik, kezdetben a névben is szereplő Roll mely takarta zenei irányvonalunkat kizárólag a Rock & Roll játszottunk. Később a közönség igényeihez mérten alakítva koncertek tapasztalataival műsorunk kibővült, így jelenleg kizárólag sláger zenéket tartalmazó repertoárunkkal elégítjük ki a közönség igényeit!
Zenekarunk zenetanárokból, valamint OSZK vizsgával rendelkező tagokból áll, tehát valamennyire zeneértőek vagyunk.
Fellépéseink többségét utcabálok szaporították, állandó zenekara voltunk a Nyíregyházi Krúdy terasznak ahol közel 10 éven át szórakoztattuk a közönséget. Emelet rengeteg helyen megfordultunk többek közt kiemelve Tokaj város rendezvényein.
A viszonylag fiatal közönségünk velünk együtt időközben felnőtt sokan családot alapítottak így ezekből esküvői felkérések is érkeztek, így az elmúlt 5 évben ennek is eleget téve dolgozunk.
Minden rendezvényre ahová meghínak szívesen részt veszünk, és szórakoztatjuk a közönséget!


 

 A VIDOR Fesztivál főtámogatói:

bigeholdinglogojo nyiregyhaza tobbetad mzsz logo

 

 A VIDOR Fesztivál támogatói:

Nemzeti Kultúrális Alap  Emberi Erőforrások Minisztériuma
OTP Korzó Continental sio
  Csősz-Platán master good marso emblema 2 CSL Plasma logo red no tagline sm
port.hu  fidelio  Városkép  nyiregyhaza.hu  Nyíregyházi  6 nytv logo  Kölcsey  8 kelet logo  Radio1 avatar 91.1  10 negyzet sunshine  retro radio logo2 Mustár  index Kultur  happy photography nyirport 

 

otp banner fekvo 1 
facebook_page_plugin