2024. augusztus 23. - augusztus 31.


A paszabi Fehér Ló a korral szelídül

A Parno Graszt elhozta a VIDOR Fesztiválra új lemezének legszebb dalait.

parno_graszt_37954.JPG

Több ezren mulattak együtt a Parno Graszttal a VIDOR Fesztiválon

Fotó: Trifonov Éva


Hatalmas bulit csapott a Parno Graszt Nyíregyháza szívében! A paszabi banda a VIDOR Fesztivál nagyszínpadán adott hetedhét országra szóló koncertet, előtte azonban jóízűt beszélgettünk a művészeti vezetővel, Oláh Józseffel. Kereken egy évvel ezelőtt azzal álltunk fel az asztal mellől, hogy a régóta várt új lemezt a Budapest Parkban fogják bemutatni. Két hónappal ezelőtt lerántották a leplet a korongról, amin Bagossy Norbert, Paár Julcsi, Mező Misi és Pogány Induló is közreműködött. Az odáig vezető út persze nem volt arannyal kikövezve...

Kigördültek a dalok a tollából

– Az alapötlet az volt, hogy azok a dalok lesznek az új lemezen, amiket korábban más zenekarokkal, előadókkal közösen játszottunk. Azt terveztük, hogy ezeket kicsit átdolgozzuk, csavarunk rajtuk egy nagyot, és a saját szánk íze szerint felvesszük. El is mentünk Ibrányba próbálni, és még ott készítettünk néhány előfelvételt, aminek az első három nap nagyon örültünk, aztán már annyira nem. A többiek azt mondták, hogy ezek a dalok nem mi vagyunk, szerintük nem fog működni a dolog. Én még bizonygattam, hogy de igen, minden rendben lesz, aztán hazamentem és két hétig elő sem vettem. Amikor végül visszahallgattam az anyagot, beláttam, hogy tényleg nem lesz jó, ha elkezdünk ilyen csimbumm zenét játszani, a rajongók megnyúznak minket – mesélte nevetve a Parno Graszt frontembere.

Az idő szorított, négy hónap volt a Budapest Parkos lemezbemutató buliig, lemez azonban még sehol sem volt.

– Nekifeküdtünk a munkának. Eszünkbe jutott néhány régi nóta is, ilyen A cigánytábor az égbe megy című 1976-os szovjet film két nagyon-nagyon híres dala, amit egybegyúrtunk és új köntöst adtunk rá, hogy ütősen szóljon. Közben így íródott négy vagy öt új szám – csettintett Oláh József, jelezve, hogy szinte pillanatok alatt gördültek ki a tollából a friss szerzemények. 

– Amikor Bagossy Norbi eljött a Suttog a szelet felénekelni, megkértük, hogy a Fújj meg szél című dalban is csatlakozzon hozzánk, amire örömmel bólintott rá. Pogány Indulóval A szív dobbanása meg a stúdióban született; a mi részünk már készen volt, Marcit pedig megkértem, hogy írjon hozzá valami szépet. Húsz perc alatt összeállt az egész. A közelgő lemezbemutató miatt nem volt időnk a koncerteken csiszolgatni az új dalokat, gyorsan felvettük az anyagot. Ha most kellene stúdiózni, sokkal-sokkal jobb lenne az album, de ugyanezt mondanám egy év múlva is, na – legyintett a tamburás-énekes, aki több mint három évtizede tartja kézben a Fehér Ló gyeplőjét. Mostanra a vágtázás ügetéssé szelídült, amit szóvá is tett a zenekar menedzsere.

– Mondtam neki, hogy hát Sanyi, 53 éves vagyok, engedd meg, hogy kicsit visszább fogjam ezt a lovat, mert nem bírom! – kacagott az énekes. A Parno Graszt évente körülbelül 120 koncertet ad itthon és külföldön, s bár imádnak zenélni, a szezon végére érthető, hogy elfáradnak. Főként az utazás nehéz, ennyien összezárva egy kisbuszban. – Néha már tényleg egymás agyára megyünk...

De vissza az új lemezhez, ami június végén debütált a Budapest Parkban.

– Szakadt az eső. Csak azt láttam, hogy a tömeg szétszalad, szinte senki nincs a színpad előtt, aztán vissza, majd megint szét, megint vissza, harmadszor viszont már maradtak, mert mind bőrig áztak addigra. Ötezer ember bulizott velünk, és a visszajelzések szerint az eső még hozzá is tett a hangulathoz.


A lányával táncolt a színpadon

A Parno Graszt legutóbb a Bohemian Betyarsszal közösen lépett fel a VIDOR Fesztiválon, önálló koncertet azonban már több mint egy évtizede nem adott a seregszemlén. Tavaly a Sóstói Múzeumfaluban szerény közönséget táncoltattak meg a paszabi zenészek, a mostani koncert azonban mindenért kárpótolta őket, hiszen több ezer ember mulatott velük a Kossuth téren. A régi nagy slágerek mellett az új lemez dalait is együtt énekelte már a belváros a bandával, ami hozta a tőle elvárt színvonalat. Volt azonban egy mozzanat, ami különlegessé tette az estét: Oláh József életében először nemcsak énekelt és gitározott, hanem táncolt is a színpadon, méghozzá a kislányával, Szofival.

S hogy mit a terv az év hátralévő részére?

– Szeretnék egy nagyon nagyot pihenni, legalább egy hónapot csak a gyerekeimmel foglalkozni, mert a zenekar mellett nem volt időm senkire és semmire. Aztán a feleségemmel elmegyünk valahova egy hétre, muszáj kettesben is lennünk, úgy, hogy nincs hat pulya a nyakunkon. Aztán folytatódik a meló, a zeneírás, a koncertezés. Egyelőre azonban csak a pihenés lebeg a szemem előtt. 


Forrás: szon.hu, Csáki Alexandra


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.