2024. augusztus 23. - augusztus 31.


Aranylakodalom – Több díjjal is jutalmazták a produkciót a VIDOR Fesztiválon

Aranylakodalom – Több díjjal is jutalmazták a produkciót a VIDOR FesztiválonFotó: Trifonov Éva


Szombat este láthatta a közönség a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának utolsó darabját, az Aranylakodalom című vígjátékot a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. Az előadás után még az éjszaka megszületett a zsűri döntése is, melynek elnöke, Puskás Tivadar Hyppolit életműdíjat kapott. Ezzel zárult a fesztivál színes és változatos programja.


A Nyíregyházán megrendezett 23. seregszemlén a hazai színházak a legjobb vígjátékokat mutatták be, amelyeket a közönség nagy lelkesedéssel, telt házzal fogadott. A fesztivál színházi versenyprogramjának záródarabja, az Aranylakodalom című vígjáték volt, amelyet nemcsak a közönség, hanem a zsűri is elismerően értékelt. Az előadás elnyerte a legjobb nagyszínpadi produkciónak járó Dottore-díjat, amit a Játékszín társulata kap meg, csakúgy, mint 2021-ben. A színdarabot Szente Vajk írta, rendezte, és ő maga is szerepel benne.

Nagyon jó érzés, hogy Nyíregyházán ismét sikerült telt házas előadásokat elérni, nemcsak azokkal a darabokkal, amelyeket rendezőként vittem színre az elmúlt években, hanem a saját írásaimmal is. Külön öröm, hogy a Legénybúcsú című előadás még mindig fut ebben a városban. Talán az itteni színészek kivételes tehetségének is köszönhető, hogy az Aranylakodalom című darabomra is telt házzal játszunk, és hamarosan a nyíregyházi színház színpadára is felkerülhet. Íróként izgalmas élmény volt megírni a Legénybúcsút, és amikor láttuk, milyen nagy sikere lett, felmerült a kérdés, hogy vajon ezek a karakterek egy másik történetben is megállnák-e a helyüket. Most, hogy az Aranylakodalom már másfél éve fut, és túl van az 50. előadáson, elmondhatom, hogy ez egy jó döntés volt” – fejtette ki Szente Vajk, a darab írója és rendezője.

 

Szente Vajk sikeres elképzelése bizonyítékot nyert Nyíregyházán is azáltal, hogy a Játékszín előadása elnyerte a legjobb női epizódalakításért járó elismerést, hiszen a díjat Náray Erika kapja meg, aki az anyós szerepében nyújtott kiemelkedő alakítást.

„Az előadásban én vagyok az anyós pajtás, Szente Vajk anyósa. Nem árulok el sokat, de talán annyit elmondhatok, hogy nem feltétlenül örülök annak, ha a fiatalok összejönnek. Épp ellenkezőleg, más terveim vannak a helyzet kezelésére. De nem szeretném lelőni a poént! Ez a szerep valóban nagyszerű, és élvezetes benne lubickolni. Ugyanakkor csapatmunka is, hiszen Vajk mindig hangsúlyozza, hogy egy vígjátékot fegyelmezetten és pontosan kell előadni, hogy igazán vicces legyen. Minden apró részletnek a helyén kell lennie; ha mindenki elkezdene hozzátoldani vagy elvenni, az rontana az előadás minőségén. Szerencsére Vajk előadásaiban ez soha nem fordul elő, és nem azért, mert ő is a színpadon van, hanem mert alapból nem szokott előfordulni. Ettől az előadás mindig feszes és szórakoztató marad. Hiába játszottuk már számtalanszor, a nézők mindig ugyanazt az élményt kapják, amit a premier alkalmával is” – részletezte Náray Erika.

Ezzel nincs vége a sikertörténetnek, ugyanis Nagy Sándor kiérdemelte a legjobb férfi alakításért járó díjat, amelyet Simon megformálásáért kapott. A Móricz Zsigmond Színházban a 2021–22-es évadban a Jászai Mari-díjas színész állította színpadra a Legénybúcsú című darabot, és a színház a 2025-ös májusi előadására, az Aranylakodalom rendezésére is meghívta.

„Ez az előadás a Legénybúcsú második része, az Aranylakodalomról szól. Ebben a darabban Szente Vajkkal alakítjuk a két főszereplőt, Alexet és Simont – én Simont játszom. Az első részben még az esküvőmre készültünk, de most, a második rész elején már kiderül, hogy elváltam, tehát a házasságom nem tartott túl sokáig. A történet ott folytatódik, hogy Alex épp házasodni készül. A bonyodalmak pedig akkor kezdődnek, amikor feltűnik Alex nagypapája, és mindenféle kalamajka történik vele. Előfordulhat, hogy egyes helyzetekben nekem kell majd beugranom nagypapa helyett, ami persze tovább bonyolítja a dolgokat, és alaposan felforgatja az életünket” – árult el néhány részletet az előadásról Nagy Sándor Jászai Mari-díjas színész.

A 2024-es VIDOR Fesztivál díjazottai között a legjobb kamaraszínpadi előadásért járó díjat a Nézőművészeti Kft. Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című előadása nyerte. A legjobb rendezésért járó elismerést Szerednyey Béla kapja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Ne most, drágám! című darabjának színpadra állításáért. A legjobb női alakításért járó díjat Györgyi Anna veheti majd át a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café Szívhang című előadásáért, míg a legjobb férfi epizódszereplőnek járó díjat ifj. Vidnyánszky Attila érdemelte ki a Vígszínház A hazug című darabjában nyújtott alakításáért. A legjobb díszletért járó elismerést a Szolnoki Szigligeti Színház New York-i komédia című produkciója nyerte, míg a legjobb jelmezért járó díjat a Csokonai Nemzeti Színház Úrhatnám polgár című előadásáért. Az életműdíjat Puskás Tivadar veheti át, míg a zsűri különdíját Besenczi Zsongor nyerte a Hevesi Sándor Színház Indul a bakterház című előadásáért.


Forrás: Nyíregyházi Televízió


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.