2024. augusztus 23. - augusztus 31.


Ma este Nyíregyházán mesélnek a bornak

A fesztiválozók a Nagyszínpadon két koncertet is hallhatnak.


4s_streetk_37512.jpg

A 4S Street ma 20.30-tól zenél

Fotó: Vidor.eu


A Kossuth téri nagyszínpadon két remek koncert vár ma a fesztivál látogatóira, akik a VIDOR Kertben egy különleges hangzású zenekarral találkozhatnak.  

Debreceni gyökerek

Este héttől a debreceni énekes, színész Dánielfy Gergő ad koncertet. Az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanult, színész szeretett volna lenni, énekléssel 15 éves korában kezdett el foglalkozni. A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában elnyerte Az Év Felfedezettje díjat, az X-Faktor 2016-os szériájában a kilencedik helyen végzett. 2018-ban alapította meg zenekarát, s azóta körbeutazták az országot, alig van olyan hazai fesztivál, amelyen ne léptek volna fel. A Megyei Junior Príma-díjas, Fonogram-díjra jelölt előadó legismertebb dalai a Száz virág, a Mammamia, az Éljük át, vagy a Rácz Gergővel közös szerzemény, az Elrontottam – valószínűleg ezeket is elénekli ma 19 órától, a VIDOR nagyszínpadán. 

Dánielfy Gergő

Fotó: Vidor.eu

Fonogram-díjak

Dánielfy Gergő után a 4S Street zenél. Az együttes 2018-ban alakult meg Gyergyószentmiklóson, és a Mesélek a bornak című dalukkal robbantak be a köztudatba. Állandó résztvevőivé váltak a budapesti és a vidéki klubéletnek, a nagyszínpadoknak és hazai toplistáknak is. Dalaikban ötvözik a popot, a rockot, az indie-t és több alternatív műfajt. A zenekar számos elismerést zsebelt be az utóbbi pár évben. 2022-ben átvehették az Év zenekarának járó Petőfi díjat, az idén tavasszal „A szívem ég” című albumukkal elnyerték második Fonogram Magyar Zenei Díjukat, az elsőt tavaly az év hangfelvételéért kapták – ez volt a már említett Mesélek a bornak című sláger. Ma 20.30-tól ez is biztosan elhangzik nagyszínpadi koncertjükön. A Kossuth téri produkciók után a VIDOR Kertben a 2021-ben alakult Lunda ad koncertet: az ízesen kevert pop stílusú zenekar a hangzásában electro, a szövegeiket pedig pedig pop-alter elemekkel fűszerezik. 


A VIDOR Kertben a Lunda lép fel

A Jászai Mari-díjas színész, Pindroch Csaba, akit olyan ikonikus filmekben láthattunk, mint a Kontroll vagy a Valami Amerika-trilógia, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház Úrhatnám polgár című előadása főszereplőjeként 19 órakor lép közönség elé a fesztiválon, előtte viszont, 16.30-tól a Bencs Villa Többszemközt című műsorában mesél az életéről és a pályájáról. 

pindroch_csaba_37513.jpgPindroch Csaba

Fotó: Vidor.eu

Forgószélbe ragadt kisember

Molière egyik legismertebb darabja, az Úrhatnám polgár humoros életképek sorozatával mutatja be a nagyra törés őrületének forgószelébe ragadt kisembert. Jourdain úr, az átlagos polgár egy tőle idegen viselkedésmód elsajátításáért küzd. Családi békéjét felforgatva, származását tagadva próbálja életformáját egy magasabb társadalmi kör igényeihez igazítani. De vajon mennyire hiteles az a világ, amelyre az ő képzelete vágyik, és amelybe erőszakos módon magával rántja környezetét és a nézőket is? A főszerepben Pindroch Csaba mellett az ugyancsak Jászai Mari-díjas Varga Klárit láthatjuk, a rendező a Nyíregyházán is jól ismert Keresztes Attila rendezte.


A fesztivál csütörtöki programja

Kossuth tér 

19 óra: Dánelfy Gergő-koncert 

20.30: 4S Street-koncert 

VIDOR Kert 

16 óra: Terülj-terülj asztalka, Kala­majka Bábszínház 

22 óra: Lunda-koncert 

23 óra: DJ PéGé 

Móricz Zsigmond Színház 

16.30: Többszemközt Pindroch Csabával, Bencs-villa 

17 óra: Tulipán, zenés vígjáték, KV Társulat, Krúdy Kamaraszínpad 

19 óra: Úrhatnám polgár, komédia, Csokonai Nemzeti Színház 

Városháza előtt 

18 óra: DokRock-koncert 

 


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.