2024. augusztus 23. - augusztus 31.


Fiú, leány, bor
Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpad

1 óra
Tóth Ákos Károly

FIÚ, LEÁNY, BOR

(romantikus zenés vígjáték)

Hírös Gasztroszínház


Egy borbárban borkóstolás zajlik, amikor betoppan a késve érkező fiú. Már csak a lány mellett van szabad hely… Így kezdődik a Hírös Gasztroszínház előadása, ami lazán követi Szép Ernő Fiú, leány című romantikus vígjátékának cselekményét. Mi csak a fiúval és a lánnyal foglalkozunk, akik közt nyilvánvalóan „működik a kémia”, de félnek elköteleződni egymás felé. Mindent és mindenki mást elhagyunk, egyedüli társnak a bort választjuk - segítsége nélkül ugyanis talán soha nem találnának egymásra. Kell, hogy vérré váljon bennük, mert enélkül nem tudna az érzelem az ész fölé kerekedni. Pedig most erre van szükség. Ezt a folyamatot követjük végig, azokat a borokat kóstolva, melyeket a szereplők fogyasztanak.


Zenész: Szabadi Mózes

Produkciós menedzser: Sárosi Gábor


Rendező: Tóth Ákos Károly


A VIDOR színházi versenyprogram előadásának időpontja:

2024. augusztus 24. (szombat) 17 óra

Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpad


Az előadás hossza 1 óra, szünet nélkül.


Az előadáshoz opcionálisan kérhető gasztrojegy, amely tartalmazza a 2 fogásos vacsorát (3 990 Ft/főért), illetve a borkóstolót (1 800 Ft/főért).


A gasztrojegy megvásárlásával Ön a 3 tételes borkóstolóra az előadás alatt, előadás után pedig egy két fogásos vacsorára jogosult!

Szereplők

Gonda Kata

Kenderes Csaba


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.